Esküvőszervező Tanfolyam a Facebook-on
Esküvőszervező TanfolyamEsküvőszervező TanfolyamEsküvőszervező TanfolyamEsküvőszervező TanfolyamEsküvőszervező TanfolyamEsküvőszervező Tanfolyam

Halász Sándor
Fotó

Halász Sándor - FotóLassan 30 éve van a tanári pályán. Valamikor matematika-fizika tanárként kezdte, utána áttért az informatika, majd a programozás tanítására.
A vágy, hogy valami "humánosabb" tárgyat taníthasson diákjainak, már régóta élt benne. Így elvégezett egy mozgóképkészítői iskolát, majd az ELTE-n az egyetemet is, mozgóképkultúra és média tanár szakon.

10 éve tanít fotográfiát, filmkészítést, filmtörténelmet. A képek iránti szeretete már egész kis kora óta megvan. Az első fényképezőgépét még 5 évesen kapta, a gimnáziumban is a fotó és filmszakkör lelkes tagja volt és az első munkahelye is a Magyar Filmgyártó Vállalat volt a 80-as években, ahol a forgatásokon dolgozott. A fényképészet mindig is a hobbija maradt, legyen az természetfényképezés, portré, vagy akár esküvői fotózás.

Hallgatói visszajelzések:

Csillagos ötös szakmailag!!

Ajándékutalvány